Üdvözlünk minden honlapunkra visszatérő és új látogatót!
Tudatjuk ügyfeleinkkel, hogy iroda címünk megváltozott (Hajdúszoboszló, Nyugati sor 78) Belvárosi iroda bérleményünk megszűnt, az üzlet eladó/kiadó (külső postaládánk naponta ürítjük, ha oda érkezik levél).
Tudjuk, hogy vannak korábbi érdeklődő ügyfeleink, akik nem veszik jó néven, hogy változtattunk. Túl nagy, és túl tágas volt az irodánk, amitől egyben pazar is volt. Be kellett látnunk, hogy kereskedelmi tevékenységre alkalmasabb, mint szolgáltatási tevékenységre.
Várjuk, az érdeklődök jelentkezését, tevékenységük megkezdéséhez, vagy bővítéséhez. Csak ajánlani tudom!
Magunkról elmondjuk, hogy ingatlanközvetítési, értékbecslési fő tevékenységünket rendületlenül és folyamatosan végezzük, székhelyünkön, családi házban kialakított irodában. Korrekt módon, kerülve az ingatlant eladni szándékozók minden áron ügyfél körünkbe vonását, telefonon, vagy e-mailben történő zaklatását.
Akik úgy értékelik, hogy megbízzák a HAJDÚ-PALACE Kft –t ingatlanuk értékesítésével várjuk személyesen székhelyünkön, telefonon érdeklődő hívásukat és e-mailen megkeresésüket. Kicsit messzebb vagyunk a városközponttól, de már vannak visszajelzések Debreceni, és más vidéki ügyfeleink részéről, hogy nyissunk saját városaikban irodát. (Köszönjük!)
Jelenlegi körülmények között és tervezett tevékenységi körünk bővítése ezt nem teszi lehetővé, de keressük a megoldásokat.
Az ingatlanközvetítésről általánosságban csak az mondható el, hogy áll az ingatlanpiac.
Minden második ember ma Magyarországon, vagy eladna, vagy vásárolna, átlagemberek éppúgy, mint befektetők, üzleti céllal gondolkodók.
A végtörlesztéssel küzdők sajnos menekülési áron voltak kénytelenek értékesíteni a lakásukat és ez, az alacsony ár, sajnos a piaci árat is mélységekbe rántotta.
Tavasz előn nagyobb vásárlói érdeklődés mutatkozott, több ingatlan kínálatunk iránt, ami mostanra lanyhulni látszik.
Térségünkben román vásárlók több, nagyobb értékű ingatlant vásároltak, mélyen piaci ár alatt.
A web oldalunkon található irányárak legtöbbje alku képes, azonban a hozzám eljutott hír információ szerint nem ritka az 50 – 60%-os alku, ami viszont már elgondolkodtató.
Remélem, van a magyar látogatóink közt olyan személy, aki szintén elgondolkodtatónak találja a magyar ingatlanok piaci árának mélyrepülését.
Olvastam egyik országos ingatlan franchise áprilisi közleményét melyben azt állapították meg, hogy országosan és minden részpiaccal számolva 13 % – ban túlárazottak első negyedévben a használt lakások. A családi házak esetében 18,7 % – ban.
Mi ezt nem osztjuk, a megfogalmazás hibás. Túlárazott az az ingatlan, amely nem éri azt az értéket. Az irányár egy felső limit ár, ami alku képes. Az alsó limit ár, a még piaci érték alsó határa. Túlárazott például az a 32 m2-es társasházi lakás amit 32 millió Ft-ért árulnak mondjuk Hajdúszoboszlón és “nincs aranyból a kilincs”.
A több száz milliós exkluzív családi villák Budapest egyes kerületeiben lehet túlárazott, akkor lenne pontos fogalmazás, ha tudnánk hasonló építmények Bécs, Bukarest, Pozsony … úri negyedeiben milyen értéket képviselnek, milyen extrákkal.
Mindenkinek kívánok jó böngészést!